Szakmai gyakorlat

Október 31.-én volt az utolsó napom gyakornokként az Audi Hungáriánál. Összesen három és fél hónapot dolgoztam a cég IT részlegén, az FP-3-mas csapat tagjaként. A feladataim nagyrészt programozáshoz kapcsolódtak, amelyekből sok tapasztalatot szereztem. Jó érzés volt olyasmivel foglalkozni, amit tényleg szeretek és emellett kapcsolódik jelenlegi tanulmányaimhoz. Remélem az általam előállított kódoknak sok hasznát veszik a közeljövőben. A szakmai gyakorlat alatt lehetőségem nyílt több érdekes programon részt venni. Az egyes rendezvényekről…

TDK előzetes bemutató

A dolgozat befejezése előtt úgy adódott, hogy egy rövid prezentációt kellett készítenem annak témájáról. A mellékelt néhány slide-on röviden bemutatom a dolgozat felépítését, felsorolom az érintett témákat és a kapcsolódó technológiákat. A bemutató letölthető innen.

Őszi lejátszási lista

Az elmúlt időben kevés jó zenére akadtam, így nehezen gyűlt össze az a közel 30 zeneszám, amely az új lejátszási listában szerepel.

Remote services

A múlt félévben egy weben keresztül vezérelhető rendszer fejlesztésébe kezdtünk bele Szabó Csengerrel. A rendszer lényege, hogy interneten keresztül küldünk jeleket egy mikrokontrollernek, amely az utasításnak megfelelően hajt végre különböző dolgokat, vagy információkat szolgáltat a kérelmet küldő eszköznek. A rendszer alapja egy arduino mikrokontroller és egy hozzá tartozó ethernet-shild. A megvalósítás segítségével akár mobil telefonról is küldhetünk parancsokat a mikrokontrollernek, melynek hatására három ledet villogtathatunk, vagy a szoba fényeségére vonatkozó…

TDK

Az őszi félév egyik kihívása számomra egy dolgozat összeállítása és prezentálható formába öntése, amelyet mint TDK dolgozat szeretnék leadni határidőn belül. A dolgozatot Kállai Zsolttal együtt készítem el. A dolgozat tartalma egy datamátrix égető gép megvalósításának műszaki dokumentációja, valamint egy rövid bemutatás a gép ipari alkalmazásáról. Ennek kapcsán egy rövid bevezető található benne a gyárszintű darabkövetésről. A dolgozat kitér az egyes építőelemek tulajdonságaira, a köztük zajló kommunikáció megvalósítására. A rendszer…

RFID tesztelés

A projekt végcélja, hogy az eszköz több szakosztály szolgálatába álljon. Az eszköz kipróbálása éles környezetben, sok résztvevővel hamarosan elkezdődhet. A próba adatbázis és az rendszer teljesen készen áll a tesztek megkezdéséhez, már csak a tagokhoz tartozó kártyák hiányoznak. Amint a kártyák megérkeznek megkezdődhet az adatfeltöltés és lehet naplózni az eseményeken résztvevőket. A tervek szerint a jövő félévben már MSZO szinten használva lesz az RFID eszköz. Ekkorra szeretnénk leváltani a próba…

Honlap indulás

Nyáron elkezdtem az eddigi személyes blogomon lévő posztokat egy saját honlapra feltölteni és kategorizálni. További posztokat írtam az eddigi tevékenységeimről, projektjeimről és összeszedtem minden említésre méltó egyetemmel kapcsolatos tevékenységeimet egy-egy tantárgyon belül. Ezzel röviden szeretném bemutatni, hogy milyen területeken próbáltam ki magam és szeretnék egy kis ízelítőt adni a mechatronikai mérnök képzés keretein belül zajló munkából. Mostanra úgy érzem, hogy a honlap élesben is kipróbálható és publikálható. terveim szerint több…

Production management

Az idei félév első házi feladata a hálótervezés technikájáról egy jegyzet készítése és prezentálása volt angol nyelven. A hálótervezés (angolul: networking) lényege, hogy egy adott projekt folyamatáról különböző becsléseket adjunk. Például a projekt elvégzéséhez szükséges időről, a felhasznált erőforrásokról, az egyes részfolyamatok tartalékairól. Egy jól megtervezett hálóval sokat optimalizálhatunk egy-egy projekt terven, így pénzt takaríthatunk meg. Prezentációm tartalmaz egy általános leírást a technológiáról, annak előnyiről és hátrányairól, valamint két példán…

Vezetővé válás

Szeptemberben egy vezetővé váláshoz kapcsolódó könyv került e kezembe, melynek címe A vezető 21 nélkülözhetetlen tulajdonsága (John C. Maxwell). A könyv összesen 21 fejezetből áll, melyek mindegyike egy tulajdonságot tárgyal. Minden bemutatott tulajdonság egy jó vezető sajátja. Minden fejezet példával indít, amely bemutat egy történelmi személyt és azt a szituációt, amelyben bizonyította a fejezet címében említett tulajdonságát. A fejezet folytatásában kapunk néhány támpontot arra vonatkozóan, hogy mit kell tennünk ahhoz,…

RFID project leírás

Az idei nyáron három Mechatronika szakosztályos hallgatóval együtt egy komplett RF kártya alapú jelenlét nyilvántartó rendszert állítottunk össze. A projekt összetettségét jól mutatja, hogy szükség volt magas szintű programozásra, mikrokontroller programozásra, NYÁK tervezésre (és legyártásra), valamint az eszközhöz tartozó tok alkatrészeinek megtervezésére és előállítására. A kész rendszer két nagy részből áll. Egy perzisztens adattárolást biztosító adatbázisból és a hozzá tartozó feltöltő programból, valamint egy hordozható kártyaolvasó eszközből. A mobil kártyaolvasó…