Posted on: April 10, 2014 Posted by: vidapatrik Comments: 0

Sokan kérdezték már, hogy miből érdemes elkezdeni programozást tanulni, illetve, hogy milyen nyelvvel érdemes próbálkozni. Véleményem szerint a C# és a Java is olyan nyelv, melyet könnyen meg lehet tanulni, így a tanulás során rengeteg sikerélményünk lehet már kezdőként is.

A félév során Informatika gyakorlatot fogok tartani és ehhez kiegészítő anyagként, Ferencz Krisztiánnal készítettünk egy segédletet. A segédlet a gyakorlaton bemutatott témaköröket tartalmazza egy-egy probléma felvetéssel és az adott problémára egy szemléletes megoldással. A megoldásokhoz mindig fűztünk annyi magyarázatot, amennyiből meg lehet érteni az adott fejezet lényegét. Természetesen a segédlet nem helyettesít egy mély lélegzetvételű könyvet, de azzal kiegészítve nagyon hatékonyan lehet tanulni. A honlapra hamarosan felkerül a dokumentum mellé több példakód is, illetve a gyakorlatokhoz kapcsolódó diasor.

C# segédletek.

Remélem, aki eddig nem érzett rá a programozásra, az még egyszer belevág és többek között a segédleteinknek is jó hasznát veszi.

A gyakorlaton résztvevőknek sikeres félévet kívánok!

Leave a Comment